ÁTTEKINTÉS

Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) Európa egyik legnagyobb sporteseménye, a résztvevők létszámát tekintve a világ 3. legnagyobb multisport eseménye. A szervező EUSA 2012 óta minden páros évben rendezi meg a Játékokat, ahol európai egyetemek hallgatói mérik össze tudásukat különböző sportágakban. Az esemény különlegessége, hogy a résztvevők a felsőoktatási intézményüket képviselik a versenyeken.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Debrecen és Miskolc városával, a Debreceni Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel közösen 2024. július 12-24. között, 16 sportágban rendezi meg a 2024-es Debrecen – Miskolc Egyetemi Játékokat, melyre várhatóan 40 ország, 450 egyeteméről, körülbelül 5000 versenyző érkezik. Az 1965-ös nyári Universiade óta a legnagyobb magyarországi egyetemi sportesemény lesz.

Önkéntesmunka:

  • pozícióktól függően, már várhatóan július 6-tól kezdődik, de a legtöbb önkéntesre a versenynapokon számítanak a szervezők

A szervezők az önkénteseknek:

  • formaruházatot
  • étkezést
  • szállást (korlátozott számban)

biztosítanak

Lépések:

Adatlap kitöltése:

  • Ha már regisztrált sport-önkéntes vagy, ellenőrizd az adataid helyességét az adatlapodon. Ha még nem regisztráltál, akkor pontosan töltsd fel az adatlapodat a regisztrációt követően.

Fotó (igazolványkép) feltöltése:

  • A fényképre azért van szükség, hogy az események kapcsán elkészülhessen az akkreditációs kártyád, amely az eseményre való belépésre, illetve a helyszínek közötti mozgásra jogosító adatokat tartalmazó azonosító kártya.

Az EUG-re mint esemény jelentkezés:

  • Ha már kitöltötted az adatlapot és a fotót is feltöltötted akkor következhet az eseményre való jelentkezés, napra lebontva megadhatod, hogy mikor és hol szeretnék csatlakozni az önkéntesprogramhoz. Határozd meg a POZÍCIÓKAT (bizonyos pozíciók esetében a SPORTÁGAT is), a VÁROST és hogy MIKOR számíthatnak rád a szervezők. Ha bekerülsz a csapatba, akkor ez alapján készül a beosztásod, amelyet egy későbbi emailben fogsz megkapni.

CSAK AKKOR JELENTKEZZ, HA AZ ESEMÉNY IDEJE ALATT MINIUMUM 8 NAPIG SZÁMÍTHATUNK RÁD!

Fontos, hogy az időpontok feltöltésénél vegyétek figyelembe, hogy mikor zajlik a verseny, hiszen ekkor van szükség a legtöbb önkéntesre.

A megadott információk a szervezők számára tájékoztató jellegűek. A beosztásodban eltérések, változások előfordulhatnak, ezt kérjük, kezeld rugalmasan!

Közösségi szolgálatot és iskolai szakmai gyakorlatot igazolunk.

A jelentkezéseket beérkezési sorrendben bíráljuk el és így töltjük fel a pozíciókat.

Kérjük, hogy jelentkezésedet alaposan gondold át, hiszen a változtatásokkal megnehezíted a szervezők és az önkéntestársaid munkáját.

Ha kiderül, hogy mégsem tudsz részt venni az eseményen, minden esetben minél gyorsabban értesíts bennünket, hogy egy másik önkéntesnek adhassunk lehetőséget, és pótolhassunk téged.

Az esemény helyszínei:

  • Debreceni Egyetem – 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
  • Miskolci Egyetem – 3515 Miskolc, Egyetem út 1.

Események és időpontok:

  • 2024. július 06., szombat, -3. Nap (Előkészületek)
  • 2024. július 07., vasárnap, -2. Nap (Előkészületek)
  • 2024. július 08., hétfő, -1. Nap (Előkészületek)
  • 2024. július 09., kedd, 0. Nap (Előkészületek)
  • 2024. július 10., szerda, 1. Versenynap
  • 2024. július 11., csütörtök, 2. Versenynap
  • 2024. július 12., péntek, 3. Versenynap
  • 2024. július 13., szombat, 4. Versenynap
  • 2024. július 14., vasárnap, 5. Versenynap
  • 2024. július 15., hétfő, 6. Versenynap
  • 2024. július 16., kedd, 7. Versenynap
  • 2024. július 17., szerda, 8. Versenynap
  • 2024. július 18., csütörtök, 9. Versenynap
  • 2024. július 19., péntek, 10. Versenynap
  • 2024. július 20., szombat, 11. Versenynap
  • 2024. július 21., vasárnap, 12. Versenynap
  • 2024. július 22., hétfő, 13. Versenynap
  • 2024. július 23., kedd, 14. Versenynap
  • 2024. július 24., szerda, 15. Versenynap
  • 2024. július 25., csütörtök, 16. Versenynap

Az egyes sportágak pontos menetrendjét az alábbiakban találod.

Sportágak helyszínek szerint megoszlásban:

  • Debrecen: 3×3 kosárlabda, asztalitenisz, futsal, kézilabda, labdarúgás, strandkézilabda, tollaslabda.
  • Miskolc: judo, karate, kick-box, kosárlabda, röplabda – ülő röplabda, strandröplabda, taekwondo, tenisz, vízilabda.

Sportágak időrendi megoszlásban:

Debrecen:

  • Futsal: 2024. július 08 – 18.
  • Strandkézilabda: 2024. július 09 – 14.
  • 3×3 Kosárlabda: 2024. július 11 – 17.
  • Labdarúgás: 2024. július 16 – 25.
  • Kézilabda: 2024. július 17 – 25.
  • Tollaslabda: 2024. július 17 – 25.
  • Asztalitenisz: 2024. július 18 – 25.

Miskolc:

  • Röplabda: 2024. július 08 – 17.
  • Judo: 2024. július 09 – 14.
  • Kick-box: 2024. július 09 – 14.
  • Karate: 2024. július 14 – 19.
  • Vízilabda: 2024. július 14 – 22.
  • Kosárlabda: 2024. július 16 – 25.
  • Tenisz: 2024. július 17 – 25.
  • Strandröplabda: 2024. július 17 – 24.
  • Taekwondo: 2024. július 19 – 25.

Előny:

  • Akik a teljes eseményen velünk tartanak, előnyt élveznek a beosztásnál.
  • Nyelvtudás (angol, német, francia, spanyol)

A jelentkezéseket a határidő lejárta után bíráljuk el!

Jelentkezési határidő:

  • 2024. május 31., péntek

A jelentkezéseket a határidő lejárta után bíráljuk el!

Jelentkezési feltétel:

  • Betöltött 16. életév (2024. július 6-ig töltsd be a 16. életévedet)

Jelentkezési módja:

Jelentkezz önkéntesnek, a Sport-Önként Egyesületen keresztül, a lap tetején található „JELENTKEZÉS AZ ÁLLÁSRA” gombra kattintva!